Olimpia. Kard. Szilágyi Áron. Már a reggeli selejtezőben is meglepetés született, így a kétszeres címvédőnek végül nem azzal a japánnak kellett vívnia, akitől a budapesti vb-n pályafutása legkeserűbb, legértetlenebb vereségét szenvedte el. Hanem egy venezuelaival, Quinteróval. Szemben az irániakkal Rióban vagy az egyiptomiakkal itt, Tokióban, ő nem vált tényezővé a semmiből. Jól kezdett, rohanásból adott pár tust, míg aztán Szilágyi beleállt a védésekbe, kivédte újra és újra, és újra, amíg le nem lassított az asszó, hogy végigvegye az akcióit versenyhelyzetben is. Nagy tussal akarta befejezni, nem sikerült, kicsit felbátorodott tőle a venezuelai, de így is sima lett.
Mindenképp fontos kiemelni, hogy Quintero gyengébb vívó, mint a Szatmárit legyőző Pakdaman. A tuson belül is kisebb kockázat ellene leállni védeni, mert nem úgy vált ritmust, és az asszón belül is kisebb vész, ha elmegy egy tus. Utólag. Minden ilyet, minden egyes olimpiai asszóban előre vagy helyben felmérni, tévutak nélkül – ez Szilágyi Áron egyik legnagyobb tudománya.
A nyolcért érkező ellenfél papírforma szerinti lett, Abedini elődöntős volt Rióban. Ő a képzettebb iráni, de a szelídebb is. Előzékenyen vívni szeretett volna a címvédővel, vívni pedig Áron jobban tud. A világon mindenkinél? Valaha?
Pakdaman kellemetlenkedése Hartungot is a sírba vitte, így a negyeddöntőben Szilágyi megbosszulta Szatmárit. Illetve, amilyen fókuszban volt, meglehet, hogy nem is tudott az előzményekről. Pakdaman már az elejétől tartott Szilágyi védésétől, nem rontott rá minden tusban, úgyhogy Szilágyi ritmusérzéke hozta az asszót a pást közepén. Persze, amikor már elúszni látszott a meccs, néha rá is rontott Pakdaman: Szilágyi minduntalan kivédte a szemét. Hozzá kell tenni, hogy Szilágyi tekintélye öt karikával a háttérben akkora, hogy itt Pakdaman már nem is állt neki, hogy a világ legtenyérbemászóbb ellenfél-típusát alakítsa, pedig kiválóan ment neki a szerep Szatmári ellen.